Sajtó: A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség ünnepsége a Magyar Kultúra Napja alkalmából

A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség 2012. január 20-án 21. alkalommal rendezte meg a Magyar Kultúra Napja megyei ünnepet a Himnusz születésének 189. évfordulóján. Az ünnepségnek a Pécsi Kulturális Központ adott helyet, a Zsolnay Kulturális Negyed új, E78-as épületében.

A 2011. őszén a beérkezett Nívódíj pályázatokat a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség Választmánya értékelte és úgy döntött, hogy 2012-ben közösségi és művészeti kategóriában adományoz Nívódíjakat.

A díjakat Dr. Zeller Gyula elnök, Dr. Bokor Béla és Dr. Csefkó Ferenc alelnök adta át.

  • művészeti kategóriában kiemelkedő művészeti tevékenységéért a komlói Pöndöly Néptáncegyüttesnek ítélte a szövetség Választmánya.

A Komlói Pöndöly Néptánc Együttes 1996-ban alakult, 1997 óta foglalkozik utánpótlás neveléssel. Az együttes csoportjaiban ma mintegy 280 különböző korú tag végez népművészeti tevékenységet, ennek jelentős része gyermek- és ifjúsági korú. Műsoraik, rendezvényeik, táncházaik fontos színfoltjai Komló város életének.

A néptánc oktatásban másfél-két éves korú gyerekektől a nyugdíjas korosztályig épültek fel a csoportok. A gyerekek körében a szólótánc is nagyon népszerű. A holnapi napon Egerben, az Ifjúsági Szólótánc Verseny döntőjében versenyez egy táncos párjuk, ahová a Vörös rezesbanda is elkíséri őket. 

Az együttes koreográfiái Kirch Zoltán, Martos G. Csongor, Németh Csilla és Deáky Péter néptánc- és népzene tanárok munkái. Két kísérőzenekaruk van: a Zúgató zenekar hagyományos vonós, a Vörös rezesbanda fúvós felállásban kíséri az együttest. Népzeneoktatást is végeznek, a művészetoktatásba beépült két tanszak (hegedű, brácsa-bőgő) mellett a cimbalomoktatás és az utánpótlás-zenekari oktatás saját szervezésükben működik. 9 éves kortól 20 éven felüli életkorig muzsikálnak szólóban és kis zenekarokban a hangszeresek. 

Az utóbbi években az együttes szakmai érdeklődése kiemelten Baranya megye magyar néptánc- és népzenei hagyományainak felkutatása, felgyűjtése és alkalmazása-visszatanítása felé fordult. Ezzel „újra feltette megyénket a hazai néptáncos és népzenei térképre” – e szavakat egy országos verseny zsűrizésén Dr. Felföldi  László fogalmazta meg 2010-ben Baranyában című koreográfiájukról.

A díjat átvette Német Csilla művészeti vezető és Kirch Zoltán a Népművészet Ifjú Mestere, tánckarvezető

  • közösségi kategóriában Nívódíjat a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesületnek ítélték.

Az 1982-ben 77 alapító tag összefogásával Komló városában az első civil szervezetek között alakult meg a Honismereti és Városszépítő Egyesület. 

Eddigi folyamatos, nyitott, önálló, befogadó és másokkal is együttműködő munkájával az egyesület a város és a helyi közélet ismert szereplőjévé vált.

Az Egyesület tagjai, vezetői vallják, hogy a városban betöltött, felvállalt közéleti szereppel az a szellemiség kap megerősítést, amely kezdettől fogva jellemzője az egyesületi munkának. Ez megnyilvánul az értékmentésben és értékteremtésben, a hagyományőrzésben és teremtésben, ismeretadásban, városszeretetben, a közösségek és az emberek tiszteletében, programadásban és tényleges teremtő, alkotó, városszépítő munkában.

Az egyesület taglétszáma 150 fő.

A rendezvények szervezése, - mint például a Nemzetközi Ifjúsági Környezetvédő Tábor, a Településtörténeti Konferencia, a Nyáresti templomi koncertek a mánfai Árpád-kori műemlék templomnál, a Civil Ízek Utcája, - mellett kiemelt céljuk a  Komlóval kapcsolatos  honismereti, helytörténeti kiadványok, könyvek, monográfiák megjelentetése, melyek közül a legjelentősebb a Komló 25 évét 10 fejezetben részletesen feldolgozó Komlói Monográfia 2.

Idézet a Nívódíjra benyújtott pályázatukból: „ A civil egyesületi munkának titka is van. Az egyesületi vezetés kezében nincs hatalom, szerények az eszközök és mégis működik. A jó szó, a másik tisztelete, az alkotás lehetősége, a találkozások öröme, az apróbb sikerek adnak erőt.”

A Nívódíjat Szarka Elemér egyesületi elnök és Sarkadi László, az egyesület választmányi tagja, volt ügyvezető elnöke vette át. 

  • közösségi – hagyományőrző tevékenységéért a Tanac Néptáncegyüttesnek adományozták.

A Tanac Néptáncegyüttes 1988-ban alakult baranyai horvát falvak fiataljaiból, Pécsett. A kezdetektől fogva a Pécsi Ifjúsági Ház művészeti csoportjaként működik, próbahelyet, ruhatárat és fellépési helyszínt az intézmény biztosít számára. Alapszabálya szerint első feladata a magyarországi horvát kisebbség néphagyományainak (dalainak, zenéinek, táncainak, népviseleteinek) gyűjtése, bemutatása és megőrzése.

Az együttes a kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a hagyományok továbbadását. tánctáborok, tánctanfolyamok, táncházak, CD-, DVD-, könyv-, naptár-kiadás, ismeretterjesztő előadások szervezésével, népszokások felújításával. Ezt a munkát a néptáncegyüttes az 1993-ban alakult Tanac Kulturális Egyesület keretén belül végzi. Az együttesnek napjainkban a Pécsi Kulturális Központ Ifjúsági Háza ad otthont.

Az együttes a 23 év alatt eddig összesen 683 fellépésen szerepelt.

A hazai horvátokat és Magyarországot a következő országokban képviselték: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Olaszország, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia.

A díjat átvette Szávai József művészeti vezető.

A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség „Baranyai Kultúráért” elnevezéssel díjat alapított a megyében és a megyeszékhelyen megvalósuló kulturális kezdeményezések, sikeres közművelődési innovációk, a szövetségen kívül működő művelődési, művészeti közösségek kiemelkedő munkájának elismerésére. A díjat a Kulturális Szövetség évenként egy közösségnek, vagy kezdeményezésnek adja át a Magyar Kultúra Napján.

A Szövetség Választmányának döntése alapján a díjat 2012. évben a pécsi Zenész Ifjúsági Otthon tevékenységének elismerésére adományozta.

A Zenész Ifjúsági OtthoN (ZION) egy komplex funkciókat ellátó, civil kezdeményezésű és működtetésű létesítmény, mely fiatalok, zenészek, társadalmi munkát végző alapítványok közös találkozási pontja és bázisa. Az épület közösségi térként működik, két próbaterem, demo stúdió, koncertterem, ifjúsági klub és irodák állnak rendelkezésre főként a fiatal korosztály részére.

A ZION lehetőséget ad a tehetségkutatásra, zenei rendezvények, táborok, workshopok, koncertek lebonyolítására, ezáltal népszerűsítve és betekintést engedve a könnyűzenei életbe; valamint otthont ad további civil szervezeteknek is.

Létrehozták és működtetik a Könnyűzenei Tanodát, amely egy alternatív zeneiskola, merőben új oktatási módszerekkel, workshopokkal, képzett zenészekkel várja a tanulni vágyókat.

Az idei évtől a Zenész Ifjúsági OtthoN fenntartására, működtetésére közhasznú nonprofit kft-t hoztak létre.

A díjat Nyirati András ügyvezető és Kerekes Kornél művészeti vezető vette át.

A 2011-2012-es  években is köszönthettünk olyan szervezeteket, amelyek az elmúlt időszak alatt munkásságukkal maradandóan beírták nevüket Pécs és Baranya kulturális történetébe. A Magyar Kultúra Napján a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség tagsága és Választmánya nevében köszöntötték a két évtizede alapított Pro Pannónia Kiadói Alapítványt.

„A Pannónia Könyvek sorozat, a lúdtollat tartó stilizált kezet tartalmazó logóval 1985-ben indult útjára a Baranya Megyei Könyvtár kiadásában, Tüskés Tibor író, irodalomtörténész irányításával. 1991-ben - a kiadói munka segítésére - létrejött a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, amely 1996-tól - mint a korábbi felelős kiadó jogutódja, önálló jogi személyként - átvette a sorozat gondozását, sőt, azt újabbakkal is bővítette. 

Az egykor "Pécs jelenségnek" indult tevékenysége alapítása óta már túllépte a megye, a régió, az ország határait, ám változatlanul munkája középpontjában az egyszerre helyi és egyetemes értékek feltárása és közkinccsé tétele áll. 

A Pro Pannonia célja az érték-gazdag múlt örökségének és a jelen értékeinek ápolása. Ennek érdekében pályázatokat ír ki, ösztöndíjakat adományoz, könyvkiadói tevékenységet folytat, irodalmi esteket, fórumokat, szakmai műhelybeszélgetéseket szervez, aktív részese a helyi és az országos kulturális életnek. 

A Kiadónak meghatározó profilja a kortárs szépirodalom, az irodalomelméleti és -történeti munkák gondozása.”

A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség elismerő oklevelét és díját dr. Szirtes Gábor, a Kiadó igazgatója vette át.

A Magyar Kultúra Napján hagyomány, hogy a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség lehetőséget biztosít más baranyai kulturális szervezeteknek is elismerések, kitüntetések jutalmak átadására.

A Magyar Népművelők Egyesülete Baranya Megyei Szervezete minden évben a Magyar Kultúra Napján, - a baranyai kultúra jeles személyiségéről elnevezett - Lemle Géza díjjal ismeri el egy tagja kiemelkedő közművelődési, közösségszervezői tevékenységét. A díjat évenként egy fő kaphatja meg. Az egyesület elnöksége 2012. évben az egyesület Lemle Géza díját Dr. Orosdyné Bogárdi Mészöly Évának adományozta.

Dr. Orosdyné Bogárdi Mészöly Éva, a Pécshez közeli Pogány Község szülötte, közel harminc éve dolgozik a közművelődésben. A Pedagógusok Szakszervezete Baranya Megyei Bizottsága munkatársaként már a 70-es években kapcsolatba került a kultúrával. Onnan hívták 1983-ban a Vasutasok Országos Kulturális Egyesülete, – a VOKE - Pécsi Vasutas Művelődési Házába, ahol kezdetben népművelőként, majd 1993-tól igazgatóhelyettesként dolgozik.

Két diplomás szakember. Az Egri Tanárképző Főiskolán 1985-ben népművelő-pedagógia szakos tanári diplomát, majd 1997-ben – a kor igényét felismerve – a Janus Pannonius Tudományegyetemen közgazdasági szakokleveles marketing menedzseri diplomát szerzett.

A Pécsi Vasutas Művelődési Ház népművelőjeként több innováció részese, kezdeményezője volt. Közösségi emberként lelkes szervezője, támogatója a Pécsi Vasutas Művelődési Házban otthonra talált civil szervezeteknek, alapításától szervezője, titkára volt az országos hírű közéleti ÉK klubnak, a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesületnek, amely a korszak politikai-közéleti kultúrájának formálásában kiemelkedő eredményt ért el. Szervezőként, mentorként részese volt az Európa hírű, nemzetközi fesztiválzenekar címet elnyert, Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar sikereinek, fejlődésének.

Munkásságát 2000-ben Közösségi Művelődésért Díjjal, 2001-ben a Vasutas Kultúráért Díjjal ismerték el. 2008-ban elnyerte a közművelődési szakma országos elismerését, a Wlassits Gyula Díjat.

A Magyar Népművelők Egyesülete Baranya Megyei Szervezetének alapításától tagja. Az egyesület elnökségének tagjaként több cikluson keresztül részt vett az egyesület programjainak előkészítésében, megvalósításában.

A díjat Nagy Sándor az egyesület elnöke és Orcsik Ferenc az egyesület ügyvezető elnöke adják át.

A Baranyai Emberekért Szövetség elismerő oklevelet adományozott a Misina Kulturális-, és Táncegyesület számára példamutató közösségszervező és művészeti tevékenységéért. 

A Misina Kulturális-, és Táncegyesület célja a folklór értékeinek megőrzése, oktatása, népszerűsítése és újjáélesztésének elősegítése. Továbbá a folklór szellemi kulturális örökségének adaptálása a kortárs művészeti-, és kulturális életbe, illetve az ehhez kapcsolódó művészeti, közművelődési közösségek, tevékenység  támogatása. Az egyesület művészeti-, kulturális-, és civil szolgáltatási területen aktív, közhasznú tevékenysége és szolgáltatásai nyitottak: azokból az egyesület tagjain kívül bárki más is részesülhet. A közhasznú  Misina Kulturális-, és Táncegyesület a táncműhely összes csoportjának önálló fenntartója, illetve a működés szervezeti háttere. Nonprofit forrásokból önállóan, célzott költségvetési támogatás nélkül gazdálkodik.

A díjat átadta Dr. Bokor Béla a szövetség elnöke, átvette Molnár Ádám  a néptáncegyüttes tánckarvezetője.

A Baranya Honismereti Egyesület Díszoklevelet adományozott Dr. Simor Ferencnek, tíz éves elnöki munkájáért.

Dr. Simor Ferenc nyugalmazott főállatorvos és minisztériumi főosztályvezető a Baranya Honismereti Egyesület elnöke, 1932. november 1-jén született Siklóson.

Az Állatorvos-tudományi Egyetem elvégzése után Baranya legeldugottabb részein, a Mohács-szigeti falvakban kezdte meg hivatását. Így már egészen fiatalon módja nyílt megismerni a dél-baranyai drávaszögiek, ormánságiak, Mohács-szigetiek népi kultúrájának kincseit.

A rendszerváltás után a Mezőgazdasági és Földművelésügyi Minisztérium állat-egészségügyi főosztályvezetőjeként dolgozott, majd Siklós alpolgármestere volt négy évig.

A Baranya Honismereti Egyesületnek a kezdetektől tagja, 2002-től 2011 októberéig elnöke, azóta pedig a tagság egyhangú kérésére tiszteletbeli elnöke. 

Elnöksége idején különösen szívügyének tekintette az iskolákban folyó honismereti munka segítését, a néprajz, a népi kultúra minél szélesebb körben való megismertetését, ezzel is hozzájárulva a felnövekvő generációkban a hazaszeretet ébrentartásához. Kitartó és következetes szervezéssel hagyományossá tett országos pedagógus konferenciák, ünnepélyek, találkozók, helyi monográfiák, helytörténeti kutatások, kiadványok, a határokon túl élő magyarsággal való szoros, baráti együttműködés, hagyományőrző munkájuk segítése, eredményeik közre bocsátása tette nagyon széles körben ismertté a nevét.

Az oklevelet a Baranya Honismereti Egyesület elnöke, Gál András adta át.

A Pécs-Baranyai Kórus és Zenekari Szövetség elismerő oklevelet adományozott Dr. Makráné Kónya Melindának, a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola tanárának, karnagyának.

Dr. Makráné Kónya Melinda 1991 óta vezeti a komlói Kodály Zoltán Általános Iskola nagykórusát. Tanulmányait kisdiákként szülővárosában, Komlón kezdte, majd Ivasivka Mátyás és Kertész Attila tanár urak szakmai irányításával sajátította el. Ének – zene – történelem – népművelés szakos  tanári diplomát szerzett. Több, mint három évtizedes munkája során, a  fesztiválokon és kórusversenyeken elért kiváló eredmények bizonyítják elkötelezettségét, zeneszeretetét, a kórusmuzsika iránti rajongását. 

Kodály Zoltán zenepedagógiai elvein nevelkedett, s ma is azokat tekinti önmaga számára iránymutatónak. 

Az oklevelet Tillai Aurél a szövetség elnöke és Kunváriné Okos Ilona adta át.

Az ünnepi műsorban közreműködött:
Ákli Krisztián versmondó
Pöndöly Néptáncegyüttes, Komló
Tanac Néptáncegyüttes, Pécs
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Kamarakórusa, Komló

Képek az ünnepségről»